FÜRGEGYÍK
- Lacerta agilis
Ismertetés
Egyik (ha nem "a") leggyakoribb hazai gyíkfajunk, élőhelyét tekintve igazán nem válogatós, minden terület megfelel neki, ahol akad egy kis meleg. Teste közepesen hosszú, farkával együtt 18-22 cm, inkább tömzsi, vaskos benyomást kelt. (Szemben a zöld gyíkkal, amely nagyobb, hosszabb és karcsúbb.) Feje is rövid, vaskos, oldalnézetben magas, vastag. Farka nem feltűnően hosszú, a testhossznak legfeljebb másfélszerese; a nősténynél meg ennél is rövidebb. Színe változatos, és ahogy ez a nyakörvös gyíkoknál megszokott, némi ivari kétalakúságot mutat. A hím oldala zöldes, párzási időben élénk fűzöld, háta két élén sötétbarna sáv fut, amelynek a közepén világos; fehéres foltok sorakoznak. Hasoldala kékes vagy zöldes fehér, porcelánszínű, fekete pöttyökkel, végtagjai az oldalával megegyező színűek. Combpórusai feltűnőek; nagyobbak, mint a nőstényé, kilátszik belőlük a nemek közötti jelzéshez használt viaszos illatanyag. A nőstény háta a híméhez hasonló, de oldalán kevés a zöld szín, inkább az is barnás, szürkés vagy sárgás árnyalatú. Hasa élénksárga, halvány vajszínű vagy fehér, fekete pöttyökkel. A fiatal egyedek színe eltér az öregekétől, egyszínű barnák, oldalukon sötéttel keretezett fehér szemfoltok sorakoznak. A fürge gyíknak ismeretes egy színváltozata is, amelynek hátáról hiányoznak a fehéres foltok, azok helyét egy széles vörösbarna, rézvörös, esetleg barnásszürke vagy narancsszínű sáv foglalja el (vöröshátú fürge gyík.
Elterjedés
Európai előfordulása kihagyja Nyugat-Franciaországot, az Ibériai-félszigetet, Olaszország legnagyobb részét, Görögország déli felét és Norvégiát. Keleten áthúzódik Ázsiába is. Hazánkban sík-, domb és hegyvidéken mindenütt gyakori, a lakott településektől az erdőszélekig, de mégis talán leginkább a napos lejtőket, a nyílt vagy csak kevéssé bokros réteket, gyepeket kedveli.
Életmód
A fürge gyík élőhelyét és egyéb ökológiai körülményeit tekintve meglehetősen igénytelen, opportunista. Szinte mindent megeszik, amelynek mérete kisebb, mint a feje, de előnyben részesíti a lepkehernyókat, az egyenesszárnyú rovarokat és más puha testű ízeltlábúakat. Szeret a fűcsomók közti nyílt foltokon napozni, és jól viseli mind a magas, mind a viszonylag alacsony hőmérsékletet is. Gyakran található együtt más fajokkal, így a zöld gyíkkal, a homoki gyíkkal, az elevenszülő gyíkkal, vagy akár a fali gyíkkal is. A nőstény 5-8 babszemnyi tojást rak a meleg, nyílt, többnyíre homokos talajfoltba, amelyeket aztán a nap melege költ ki. A fürge gyík az időjárástól függően október második felétől március közepéig telel az avarban, kövek alatt, fagymentes helyeken. |