A MEZŐNYÁRÁDI VÁLTÓVERSENY TÖRTÉNETE
(1975-1999)
1975 januárjában támadt az ötlete Szolnoky Jenőnek, a mezőnyárádi iskola akkori igazgatójának, hogy az általános iskolás korú gyermekeknek tömegversenyt szervezzen, mindjárt az atlétikai versenyek kezdetén, tavasszal.
A gondolatot tett követte és az Ő kezdeményezésére, az akkori Járási Úttörő Elnökség, valamint az ÁIST (Általános Iskolai Sporttanács) támogatásával, hazánk felszabadításának 30. évfordulójára - az akkori ideológiának megfelelően - MEZŐNYÁRÁD községen keresztül, a járás valamennyi iskolája, illetve úttörőcsapata részére VÁLTÓFUTÓ VERSENY-t írtak ki. A verseny létrejöttében kiváló érdemeket szerzett Szabó Gyula testnevelő tanár is, aki akkoriban az Úttörő Elnökségben dolgozott.
Az ötlet annyira életképesnek bizonyult, hogy 1999. tavaszán a jubileumi 25. versenyt rendeztük meg.
Az eredeti versenykiírás:
Az első versenyre 1975. április 4-én került sor. Az alapító iskolák Kács, Mezőkeresztes, Mezőnagymihály, Sály, Szomolya és Mezőnyárád iskolái illetve úttörőcsapatai voltak. Ők tehát a vándordíj alapító iskoláinak számítanak. Az első versenyen 110 leány és 120 fiú tanuló vett részt, összesen 330 sportoló gyermek. Mindjárt az indulásnál teljesült az az elképzelés, hogy ez a verseny tömegeket mozgasson.
A kupa első védője a mezőnyárádi iskola lett. A jegyzőkönyv aláírói pedig Tóth József (Szomolya), Szabó Gyula (Mezőkeresztes), Tóth Béla (Mezőnagymihály) és Szolnoky Jenő (Mezőnyárád) kollégák voltak.
Az 1976-ban megrendezett versenyen tovább bővült a résztvevők száma: Bükkábrány, Tard és Vatta községek iskolái is csatlakoztak. 1977-ben Tibolddaróc, 1978-ban Cserépváralja és Borsodivánka iskolái jöttek el.
A mezőkövesdi iskolák 1980-ban jelentek meg először (Mezőkövesd 1.sz. iskola, Mezőkövesd 3. sz. iskola) a versenyen. Ugyancsak ebben az évben láttuk vendégül a szentistváni iskola versenyzőit. A mezőkövesdi 2.sz. és 4.sz. iskolák és Cserépfalu 1981-től kapcsolódtak a vetélkedéshez.
A bogácsi iskola 1985-ben jött el és végül a bükkzsérci iskola 1995-ben tisztelte meg a versenyt részvételével.
Természetesen nem minden felsorolt iskola vett részt minden versenyen. Két iskola dicsekedhet azzal, hogy minden eddigi (24 verseny) váltóverseny résztvevője volt: Mezőkeresztes és Mezőnyárád iskolái. Mezőnyárád esete természetes és érthető, hiszen a rendező számára ez kötelező. A mezőkeresztesi iskola részéről már más: kiváló teljesítmény és hűség az eseményhez.
Kiemelkedő ebből a szempontból a tibolddaróci iskola teljesítménye is, ők 21 alkalommal voltak résztvevők.
Ahogyan az évek múltak, a verseny egyre jobban kiteljesedett. Ennek bizonyítására álljon itt egy-két adat.
Az 1982-es versenyen 16 iskola 890 tanulója vett részt. De említést érdemelnek:
1985-ben 16 iskola 810 tanulója,
1981-ben 14 iskola 790 tanulója,
1980-ban 14 iskola 720 tanulója,
1986-ban 15 iskola 680 tanulója vett részt a versenyen.
A legalacsonyabb versenyzőlétszám 1979-ben volt, amikor 260 tanuló versenyzett a díjakért.
Az 1976-os verseny azért volt emlékezetes, mert Mezőkeresztes és Mezőnyárád csapata egyformán 31-31 pontot szerzett, de Mezőnyárád lett az első a több első helyezés miatt.
A kiírás szerint az összetett kupát első ízben Mezőnyárád csapata vitte el véglegesen, háromszori egymást követő elsősége okán.
Mezőnyárád csapata az első öt versenyt zsinórban nyerte meg. Ez a hegemónia 1980-ban szakadt meg, amikor Mezőkövesd 3.sz. iskola 1980-ban megjelent a versenyen. Mezőnyárád a verseny története során még két alkalommal szerezte meg az első helyet (1995-ben és 1996-ban).
1979-ben a mezőnyárádi és mezőkeresztesi iskola között eldönthetetlen holtverseny alakult ki. Egyezett a pontszámuk és az összes helyezések száma is. Ezért a kupa védője fél-fél évig a két iskola volt.
1980-tól a VÁLTÓFUTÁS a következők szerint változott: bekapcsolódtak a mezőkövesdi iskolák is. Az Úttörő Elnökség nemenként és korcsoportonként 1-1, összesen 6 új serleget adományozott. Ezek elnyerésének feltételei azonosak a pontverseny győztesének felajánlott kupáéval. Tehát a végleges elnyerésükhöz három egymás utáni vagy öt megszakításos győzelem kell a megfelelő korcsoportban.
A mezőkövesdi 3-as számú iskola győzelmi sorozata 1980-ban kezdődött és az első széria 1984-ig tartott, öt egymást követő győzelemmel. Elsők lettek még 1987-ben, 1994-ben és a két legutolsó - 1997-es és 1998-as vetélkedésen.
1982-től a versenyek ügyintézését Tóth Sándor kolléga vette át.
Az 1985-ös verseny a "felszabadulás" 40. évfordulója jegyében zajlott. Ezt a versenyt a mezőkövesdi 2. számú általános iskola nyerte. Ettől kezdve egy év kivételével (1987-ben második) egészen 1993-ig elsők voltak a versenyben (8 első hely). 1994-től érthető okok miatt, elmaradtak a versenyekről.
Az összesített pontversenyek sorában még a mezőkeresztesi általános iskolát kell megemlíteni. Ők még a versenyek elején, 1979-ben lettek holtversenyben elsők.
1991-ben először a váltóverseny eredményeit számítógéppel összesítik, kezdetben Tóth Sándor kolléga, később irányításával az iskola tanulói.
1993-ban a mezőkövesdi Mező Ferenc Általános Iskola felajánlása szerint - ebben az évben először - ha ők korcsoportonkénti első helyet szereznek, akkor csak oklevélre számítanak, a kupát annak a korcsoportnak a második helyezettje kapja. Az előbbiek alól kivételt képez az összesített verseny.
1997-ben a technikai értekezleten Szabó Gyula indítványára, a mezőnyárádi iskola egyetértésével, előterjeszti, hogy a versenyt nevezzük el az alapítóról, Szolnoky Jenőről "Szolnoky Jenő Váltóverseny"-re.
Így jutottunk el a verseny történetében a 25. alkalomhoz, amikor is az előző indítvány megvalósult.
A továbbiakban szerepeltetünk különböző szempontok szerint készült kimutatásokat:
- iskolák az összesített pontversenyben elért helyezések alapján,
- iskolák az összesített pontversenyben elért pontszámok alapján,
- az iskolák melyik évben jelentek meg először a versenyen,
- a 24 versenyen az összesen szerzett pontok alapján az iskola rangsora abszolút értelemben és az egy versenyre eső pontátlag alapján,
- az iskolák az összesített pontversenyben 1. 2. és 3. helyezések alapján.
Jellemző adat, hogy 24 verseny során 12.450 versenyző tanulót mozgatott meg a sorozat.
Az abszolút pontversenyben 1. helyen a Mezőkövesd 3. számú iskola (Bárdos Lajos Általános Iskola) van 535 ponttal, 2. helyen Mezőnyárád Általános Iskola (Szederkényi Anna Általános Iskola) van 525 ponttal, 3. helyen Mezőkeresztes Általános Iskola van 457 ponttal.
Az egy versenyre eső pontszáma alapján a következő az első három rangsora:
1. Mezőkövesd 2. számú Általános Iskola (Mező Ferenc Általános Iskola) egy versenyre eső 34,3 ponttal,
2. Mezőkövesd 3. számú Általános Iskola (Bárdos Lajos Általános Iskola) egy versenyre eső 28,1 ponttal,
3. Mezőnyárád Általános Iskola (Szederkényi Anna Általános Iskola) egy versenyre eső 21,8 ponttal.
Az összesített pontversenyben szerzett első helyek alapján.
1. Mezőkövesd 2. sz. iskola
2. Mezőkövesd 3. sz. iskola
3. Mezőnyárád Ált. Iskola
4. Mezőkeresztes Ált. Iskola
A 2. helyek alapján:
1. Mezőkövesd 2. sz. Ált. Iskola
2. Mezőkövesd 3. sz. Ált. Iskola
3. Mezőkövesd 4. sz. Ált. Iskola (Szent Imre Általános Iskola)
4. Mezőkeresztes Általános Iskola
5. Mezőnyárád Általános Iskola
6. Szomolya Általános Iskola
7. Tibolddaróc Általános Iskola
A 3. helyek alapján:
1. Mezőkeresztes Általános Iskola
2. Mezőkövesd 4. sz. Ált. Iskola
3. Mezőkövesd 1. sz. Ált. Iskola
4. Tard Általános Iskola
5. Mezőnyárád Általános Iskola
6. Mezőkövesd 3. sz. Ált. Iskola
7. Tibolddaróc Ált. Iskola
Óhatatlanul fogalmazódik meg bennünk, hogy miért lett ilyen sikeres ez a versenysorozat?
Több okát látjuk:
- olyan kiváló testnevelők bábáskodtak a születésénél, mint az alapító Szolnoky Jenő, az életbetartásáról pedig Dobay László, Kubinyi József, Szabó Gyula testnevelők gondoskodtak,
- a nyárádi nevelőtestület olyan lelkesedéssel és hozzáértéssel rendezi meg évről évre a vetélkedést, hogy az példamutató,
- a községi tanács vezetője Stefán János a tanácsi időkben, dr. Horváth László polgármester a jelenben mindig szívügyüknek tekintették a versenyt,
- és nem utolsó sorban a környék iskoláinak és testnevelő tanárainak köszönhető a siker.
A 25. alkalommal megrendezett verseny kiemelkedő színvonalához nagyban hozzájárult a Térségi Közoktatási Társulás Szabóné Oláh Ildikó és Kiss László támogatásával.
Végezetül azt kívánjuk a versenysorozatnak és rendezőinek, hogy érjék meg az 50. évfordulót is a község lakói és közössége örömére. |