Az Uránusz körül nemrég két új holdat (Mab, Cupid) és két új gyűrűt is azonosítottak, amelyeket aztán a Hubble-űrteleszkóp és a Keck II. távcső optikai és közeli infravörös felvételeinek kombinálásával vizsgálták részletesen. Többek között sikerült meghatározni az újonnan talált objektumok színét is. Az Uránusz legkülső gyűrűje, amely a bolygótól 97 700 km-re, a Mab holddal azonos pályán található, meglepően kékes árnyalatúnak mutatkozott.

Ez a második kékes árnyalatú gyűrű a Naprendszerben. Eddig csak egy hasonló képződményt ismertünk: az E-gyűrűt a Szaturnusz körül, amely az Enceladus hold gejzírjeiből, illetve felszínéről főleg a becsapódásoktól kirepülő szemcsékből áll. Az Uránusz kék gyűrűjének anyagát a vízjéggel borított Mab hold szolgáltatja, de mindössze 30 km-es átmérőjével túl kicsi ahhoz, hogy hasonló belső eredetű aktivitást mutasson - ezért itt csak a becsapódásoktól kirepülő szemcsékkel számolhatunk.

A Naprendszerben az óriásbolygók körüli gyűrűk (e két kivételtől eltekintve) főleg vöröses árnyalatúak. Színük kialakításában szemcséik méretének csak korlátozott szerepe van, mivel sok és eltérő méretű test alkotja őket. A vöröses árnyalatot feltehetőleg összetételük adja, talán néhány vastartalmú molekula révén.

Az Uránusz és a Szaturnusz kék gyűrűinek esetében Imke de Pater (University of California, Berkeley), Mark Showalter (SETI Institute) és kollégáinak vizsgálatai szerint ugyanaz a jelenség felel a színért. Ez pedig attól áll elő, hogy a két gyűrűt főleg mikrométernél kisebb szemcsék alkotják. Az Enceladusról és a Mab holdról feltehetőleg nagyobb szemcsék is kirepülnek az űrbe és a gyűrűbe, ezek azonban eredeti pályájukon maradnak, és idővel a holdnak ütköznek, visszahullva rá.